Monthly Archives: September 2017

  • 0

Elveszve Bomay-ban

Category : Uncategorized

Már a repülőút és az azt követő történések is magas fokú nyitottságot és befogadási hajlandóságot igényeltek részemről, azonban az első nap eseményei még inkább olyan kihívások elé állítottak, amikre számítottam, vágytam és akartam is meg nem is. Tudtam, hogy Indiában óriási kultúrsokk fog érni, amire azt hittem fel vagyok készülve. Amikor barátaim és ismerőseim meséltek nekem arról, hogy milyen sokkhatás érte őket egy ismeretlen kultúrában, mindig csak legyintettem, mondván hogy nekem ez nem lesz gond. Én örömmel habzsolom az új élményeket, erősen vágyakozom az új dolgok kipróbálására, nyitott vagyok mindenre ami csak ér. Gondoltam ezt akkor, aztán Indiába érve minden megváltozott. Olyan dolgok derültek ki önmagamról, amiknek az utazásom előtt nem voltam tudatában.

Az első reggel Bombay Versova negyedében ért. Mint majdnem minden szállásadómat, Kriti-t is a couchsurfing oldalon találtam. Kétségkívül állíthatom, hogy ez az egyik leghasznosabb alkalmazás alternatív utazóknak. Ezen az oldalon a regisztrált tagok felajánlhatják kanapéjukat/ágyukat/matracukat egy erre nyitott utazónak. Hogy ők ezért mit kapnak cserébe? Tulajdonképpen semmit, de valójában mindent. A másik ember barátságát, szeretetét, háláját. Olyan bizalomra épülő, segítő, támogató emberi kapcsolatok alakulhatnak így ki, amik a pénzhajhász, érdekkapcsolatokon alapuló világunkban ritkaságszámba megy.

Kriti Új-Delhiből költözött Bombayba, az indiai filmgyártás fellegvárába, hogy a filmiparban dolgozzon. Amikor először megláttam az első dolog, ami szemet szúrt nekem, hogy mennyire pici lány. Bár később rájöttem, hogy ezen nincs mit csodálkozni, mert Indiában az átlagmagasság jóval alacsonyabb, mint a közép-kelet európai térségben. De Kriti még ehhez képest is különösen alacsony. J  Egy szintén nagyon cuki és pici lánnyal lakik közös albérletben, akitől megtudtam, hogy hogy működnek ott a házasság előtti párkapcsolatok.  Nincs csók, nincs puszika, nincs együttalvás, nincs szex. Néha találkoznak, hogy beszélgessenek, együtt vacsorázzanak, sétáljanak, de semmi több. Valahol csodálatosnak tartottam akkor ezt a türelmet és kitartást mindkét fél részéről, miközben számomra ez elképelhetetlen és értelmetlen áldozat volt. A vágyaktól való teljes elhidegülés és megfosztottság. Az én kultúrámban ez nem normális, viszont nem lehet egységes és minden egyes emberre érvényes normákat felállítani, mert akkor a világ polgárai elvesztenék a csodálatos sokszínűségüket és különbözőségüket.

Reggel ő magyarázta el, hogy hogyan tudok bejutni a belvárosba. Egy hosszú séta, metro, majd vonat. A sétával nem volt gond, egyet kellett balra kanyarodnom egy hosszú utca végén. Lehetetlen volt eltéveszteni. A metró meglepően modern volt. Pár éve építhették. Bármely európai nagyvárosban méltán megállná a helyét, bár a rendszere kicsit másképpen működik. Jegyvásárláskor kaptam egy korongot, amit a bejáratnál hozzá kellett érinteni egy érzékelőhöz, a kijáratnál pedig beledobni egy persely formájú gépbe. Ezt egy fenntartható ötletnek tartom, nincs szükség ipari mennyiségű papírjegy nyomtatására és újra és újra felhasználható. Miután bementem az első kapun még két kapu fogadott. Az egyiken women (nők), a másikon men (férfiak) felirat volt olvasható. Itt a táskámat rá kellett raknom egy szalagra, majd be kellett mennem egy próbafülkeszerű térbe, ahol egy egyenruhás nő a lábujjamtól a fejem búbjáig végigtapogatott. Amikor megbizonyosodott róla, hogy szándékaim pusztán közlekedés célúak, továbbengedett és addigra már a táskám is átcsusszant a szalagon. Ez rendszer egyébként kísértetiesen hasonlít a reptéri átvizsgáláshoz.

Miután leszálltam a metróról meg kellett keresnem, hogy hogyan tudok átszállni a vonatra. Több hosszú folyosó volt mint lehetőség, amikből szintén elágaztak kisebb folyosók. Kiírva természetesen semmi nem volt, ezért megkérdeztem pár embert. 4 különböző ember 4 különböző útvonalat mondott, így intuitíven kiválasztottam  egyet. Az volt a helyes. J  Nem értem mért nem ezzel kezdtem???

Az indiai vonatokon külön kocsik vannak fenntartva nőknek és külön férfiaknak. Bár senki sem ellenőrzi őket, mindenki a megfelelő kocsiba száll. Én csak visszafelé jöttem rá erre a szabályra/szokásra, ezért odafelé abba a kocsiba szálltam be, ami közvetlenül előttem állt meg. Ez természetesen a férfiaknak kijelölt volt.

Indiában tömegközlekedéssel leginkább a szegényréteg utazik. Ezek az emberek a kasztjuk szabályai szerint élnek. Nem ritka, hogy már gyerekkorukban ki lett nekik választva a házastársuk személye  és foglalkozásuk sőt mi több az is könnyen előfordulhat, hogy még külföldön sem jártak és  fehér embert sem láttak soha élőben.  Na ilyen férfiak közé szálltam fel életem első indiai vonatútján. Nem is csoda, hogy folyamatosan mély, bámészkodó, csodálkozó pillantásoknak voltam kitéve. Ott a bámészkodás meglehetősen eltér a Magyarországon szokásostól. Ugyanis itthon ha meglátunk egy néger férfit a buszon, lopva pillantunk rá úgy hogy ne is nagyon vegye észre az efféle kíváncsiságunkat. De azért a szemünk sarkából folyamatosan figyeljük. Indiában viszont teljesen ellentétes viselkedés figyelhető meg. Nem csak a vonaton, hanem az utcán, a parkban, a boltban még talán a templomokban is csodálkozva, mély pillantásokkal bámulnak rám az emberek. Amikor én is rájuk nézek, nem fordítják el hirtelen a fejüket, hanem még inkább megfigyelik az arcom vonalait, a mimikámat, a testbeszédemet, majd barátságosan megszólítanak és kérdeznek valamit. Amikor először megnéztek azt éreztem, hogy milyen különleges és egyedi vagyok én itt. Más mint az itteniek. Jobb, szebb, fehérebb. Majd egy idő után elkezdett nyomasztani és feszéjezni. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy egy mozdulatom nem lehetett úgy, hogy valaki ne figyelte volna.

Tehát amikor felszálltam a vonatra pár perces megdöbbenés után a hozzám legközelebbi üléseken ülők egymás után pattantak fel, hogy felajánlják a helyüket. Én visszakoztam, hogy nem köszönöm, inkább állok. Ott ebben a helyzetben ez nem volt opció. Indiában ha valamit felajánlanak akkor addig nem tágítanak, amíg el nem fogadod. Leültem. Többen megkérdeztek, hogy kényelmesen ülök-e, kérek-e egy pohár vizet, hol szállok le, mert akkor ők majd segítenek átvergődni a tömegen.

Segítettek is, így végre megérkeztem Bombay központjába. Megebédeltem a legközelebbi étteremben, majd miután a pincér kedvesen útbaigazított, elsétáltam a nevezetességekhez.

Amikor kellemesen elfáradtam a sétálgatásban, visszaindultam ugyanazon az útvonalon, amin jöttem. A vonaton a női kocsiba szálltam, minden rendben ment egy darabig. Miután leszálltam a metróról a harmadik utcán kellett volna befordulnom jobbra. Azonban azon a helyen egy tér volt, ahonnan 3 utca ágazott ki. Kiválasztottam egyet és azon sétáltam végig, közben több embert megkérdeztem, hogy tudják-e hol van amit keresek. Valamit mutogattak és magyaráztak hindi nyelven, de én semmit nem értettem belőle. Már kezdett sötétedni, amikor elfogyott az aszfaltozott út a lábam alól, és egy tanyaszerű területen találtam magam, ahol már házak is alig voltak. Itt az idő visszafordulni. Ekkor jöttem rá, hogy lemerült a telefonom és 10 rúpia (36 Ft) van nálam. Ezen a ponton kétségbeesés és félelem tört rám. Fogalmam sincs hol vagyok, hol van Kriti lakása és hogyan jutok oda. Visszasétáltam a kiindulóponthoz és ott elkezdtem kérdezgetni az embereket. Mindenki más irányba mutogatott. Valahogy elkeveredtem egy kis házikóba, ami előtt rengeteg motor állt. Bementem. A 10 fős társaságban egy ember beszélt angolul. Elmondtam neki a problémámat. Semmit nem szólt, csak annyit, hogy várjak itt. Pár perc múlva visszajött és elkezdte kitolni az egyik motort. Ebben a pillanatban olyan beszűkült volt a tudatom, hogy azt sem tudtam volna megmondani, hogy hogy hívnak, nemhogy azt mi történik éppen. Mire kitolta azt a nagy motort, én még mindig ott álltam a többi között.

– Gyere!! – mondta – Hazaviszlek.

Én semmit nem szóltam, még egy köszönömöt sem tudtam kinyögni. Életemben először tapasztaltam meg motoron az indiai közlekedést. Hogy milyen volt? Szavakkal kifejezni nem tudom. Nagyon gyorsan mentünk. Végig arra koncentráltam, hogy vagy a bal vagy a jobb lábamat kapjam fel, nehogy elüsse valaki. Egy-egy nagyobb féknél óriásit sikítottam. Ekkor a sofőröm hátrafordult és megkérdezte hogy jól vagyok-e. Hang nem jött ki a torkomon, így csak bólintottam, de szerintem minden az arcomra volt írva. Ez sem eredményezte azonban azt, hogy lassabban menjünk. Kb fél óra és többszörös eltévedés után megtaláltuk Kriti lakását. Miután felkísért a negyedik emeletre megköszöntem neki, hogy hazahozott és még pénzt is akartam adni mielőtt elmegy, de nem fogadta el. Becsengettem, majd amikor Kriti megjelent az ajtóban óriási kő esett le a szívemről.

Ez a sokk aminek a hatása alatt voltam éjszakára sem múlt el. Én azt hittem, hogy ez jobban fog nekem menni és nem leszek ennyire ki a kulturális különbségektől, de lelkileg megviselt ez a nap. Utólag persze megszépülnek és átértékelődnek az élmények, de akkor ezt éreztem.

Bár ezt akkor nem fogatam fel, de ezen a napon tanultam meg azt, hogy a másokba vetett bizom és a hit, hogy minden rendben lesz mennyire fontos. Bátran lehet másokra támaszkodni, segítséget kérni még a kilátástalan helyzetekben is. Mert az emberek szeretnek segíteni. Talán valaki pont azért jön veled szembe, pont azért ül le melléd a buszon, pont azért van éppen ott ahol te, hogy tanítson és adjon vagy pont fordítva neked kell neki adnod valamit magadból. Minden találkozásnak oka van. Az emberek veled vannak és nem ellened. Akkor ezen a napon sokat tanultam az emberi kapcsolatkról és rengeteget alakított az ismeretlen emberekkel szembeni hozzáállásomon. 

 


  • 0

Egy nap, amit sosem felejtek el

Category : Traveling

Június 25-én könnyes búcsú után felutaztam Budapestre, hogy másnap kezdetét vegye a két hónapos kaland. Furcsa volt úgy a vonaton ülni, hogy tudtam nem egy vizsga, suli vagy egyéb olyan elfoglaltságaim miatt utazok fel a fővárosba, amik a mindennapjaim részét képezték. 2 óráig csak bámultam ki az ablakon és élveztem, ahogy a szél lágyan simogatja a hajamat.

Eljött végre a várva várt nap, június 26-a. Reggel fél 7-kor ment a gépem. Párizsi átszállással helyi idő szerint este 11 után érkeztem Bombay- ba. Már a reptéren lehetett érezni, hogy ez nem egy szokványos utazás lesz, ugyanis ott közölték velem, hogy állójegyem van, de majd Párizsba intézik a dolgot. Jó előjelek – gondoltam, de érdekes módon nem voltam ideges. Azért azt sejteni lehetett, hogy 9 és fél órát nem kell végigállnom, bár talán egy indiai járaton ez sem lett volna meglepő. Végül úgy volt ahogy Budapesten mondták, kaptam egy helyjegyet és kicserélték a beszállókártyámat. A gépen 500 ülés volt és kivétel nélkül mindegyiken ültek. A felszállásnál is lehetett érezni, hogy egy jóval nagyobb gépet kell felemelnie a kapitánynak, mint amilyenekkel korábban utaztam.  A közel 10 órás út nagyon lassan telt. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, ráadásul legbelül az ablak mellett ültem, ahol a mellettem ülő feltehetően indiai férfi folyamatosan fintorgott, vágta a pofákat és minden alkalommal egy nagyot sóhajtott, amikor ki akartam menni WC-re.

Helyi idő szerint éjfél körül szállt le a repülő. A reptérről való kijutás nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam. Az első lépés a vízumpecsét elintézése volt. Ekkor tapasztaltam meg először hogy az indiaiak angol kiejtése mennyire eltér az európaiakétól. Amikor ujjlenyomatot vettek tőlem egyszerűen a ’fingers’ (ujjak) szót képtelen voltam megérteni. Még szerencse, hogy a mellettem álló indiai lány számomra érthető angol kiejtéssel elismételte, amit az ügyintéző kért tőlem.

Miután megkaptam a pecsétet egy óriási folyosón kellett végigmennem, aminek a végén a bőröndöket lehetett felvenni. Az AIRFRANCE utasok csomagjai a 7-es szalagon jöttek ki. Természetesen az enyém sehol nem volt. Nem hittem el, hogy ez történik velem. Itt vagyok végre Indiában, amit annyira vártam. Körülvesznek ezek a színes bőrű idegen emberek, fura akcentussal beszélnek hozzám és folyamatos problémákat gördít elém az élet. Tényleg ezt akartam?

Már csak én voltam a teremben, éppen a  jegyzőkönyvet írtuk az eltűnt csomagról, amikor az egyik ügyintéző észrevett egy nagy kék táskát a terem végében. Egy szót sem szólt, én nem is láttam, hogy elment érte. Pár perc múlva visszatért a táskámmal az ölében. Nem hittem a szememnek. Annyira megörültem, hogy a nyakába ugrottam. Nagyon furcsán nézett mert Indiában nincs effajta testi kontaktus a nők és a férfiak között. Akkor abszolút nem érdekelt, hogy mit gondol. Megköszöntem neki a segítségét és a csomagommal együtt boldogan távoztam. Amikor kiértem már hajnali 3 volt. Felhívtam Kriti-t, akinél terveim szerint pár napot fogok eltölteni. Megkérdeztem tőle, hogy jó-e neki ha ilyen későn megyek vagy inkább maradjak a reptéren és majd holnap délelőtt találkozunk. Bárhol el tudtam volna viselni az éjszakból még hátramardt pár órát, habár nagyon jól esett volna rendes ágyban aludni. A telefonban kellemes lágy hangja volt. Azt mondta, hogy meg ne próbáljak ott maradni, azonnal fogjak egy taxit és menjek hozzá.

Amikor kiléptem a reptér épületéből azonnal megcsapott a magas páratartalmú levegő. Úristen. Mi ez? Ez végig ilyen lesz? Úgy éreztem megfulladok.

Találtam taxit, ami elég drága volt, de most minden pénzt megért hogy ágyban aludhassak. Még mindig a torkomban dobog a szívem ha arra a fél órás útra gondolok Kritiék házáig. Én olyan vidékről jövök, ahol a sofőrök a KRESZ szabályait betartva közlekednek, működnek a közlekedési lámpák és vannak zebrák. Úgy tűnik a közúti közlekedés pokoli bugyrába érkeztem.  A sofőr ha kell ha nem dudált. Néha-néha azt éreztem, hogy olyan ez neki mint nekem a levegővétel. Nem tud dudaszó nélkül létezni. A templomok előtt kettes sorban aludtak az emberek a poros földön. A kutyák és a tehenek úgy sétálgattak az út közepén, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. És nekik az is volt. 3 perccel azelőtt, hogy megtaláltuk volna Kriti lakását, leszakadt az ég. Olyan mértékben kezdett el esni az eső, hogy én olyat még nem láttam. Nem lehetett kivenni az épületeket és azt sem, hogy merre folytatódik az út. Az ügyes sofőrnek valahogy csak sikerült és pár percen belül végre megérkeztünk. A nap zárásaként jól eláztam. Lezuhanyoztam hideg vizzel (csak az volt), még egy órát beszélgettünk Kritivel, de nem bántam, mert úgysem tudtam volna aludni annyira fel voltam dobódva. Majd 5 óra környékén mindketten nyugovóra tértünk.


  • 0

Is India really dangerous?

Category : Interesting story

Surprisingly I was so calm one week before my journey, however, I counted the days back and every day when I woke up the first thought coming to my mind was something concerning my trip. The days were passing quickly. I had some exams left, went to teach and tried to make my family calmed down as they worried a lot because of my visiting to this dangerous country.

People asked me the same question many times not only in my country but also in India what was the following: “What did your family say when you told them you want to go to India?” Actually, there was no question like this, however, I normally answered that they worried a lot at the beginning but in time when the realized everything is organized and planned, they were ready to let me go. It was just partly true.

Worrying was mostly because they have never been there so do not have personal experiences, that’s why they could get information only in two ways. Firstly they asked people who traveled to India in organized groups. I’m sure it was a challenging experience for them as well but it’s totally different to travel in groups than alone. Those people who have never traveled alone, don’t even know how different it is. However they all mostly had bad experiences, I was open to being shared. The second way was worst because they judged India according to the TV news. On the mainstream TV channels, the shared news are not completely true. For some reasons they try to mislead people and make them think India is a very dangerous country. The news had shown the dirty streets, many homeless people, pauperism, kidnapping, sexual violence, low quality of life, etc… Most people in Europe judge everything based on their smelling and hearing. We create categories in the system. In most cases, there are only two ones: good and bad. Clean is good, dirty is bad. Love is good, fear is bad. We think we are on the middle of everything. People who are living on a better quality of life than us, they have a so cool and enviable life (even if they got their wealth from unfair businesses), but those people who are living on a lower quality of life, are so miserable and poor. We judge people based our status and circumstances.

Of course, I am not saying that all the parts of India are safe. There are some districts inside the cities where it’s not proposed to visit not only for tourists but for locals as well. It’s the same in other countries worldwide such as the favelas in Rio, some parts of the 8th district in Budapest, slums in New York, Rome, Berlin and I would mention any other city. Obviously, you need to keep the dress code and some rules in behavior, just like in other places.

In Hungary, many people told me that I need to be very careful because there are a lot of crimes there. According to them, the most common is the sexual violence against the girls. I checked some details on the Internet. Well, the truth is that 34651 girls were raped in 2015 in India that is 0,00026 % of the whole population (1,324 billion people). It means that every 38462nd person is raped in the Asian country. However I didn’t find a full European statistics, I analyzed four countries based on the same details. In 2015 the annual raped number was 5920 in Sweden, 24043 in England and Wales together and 6932 in France. If I sum up these numbers it’s already more than the Indian data even I am talking about only four less populated countries. For me, the biggest surprise was the data of Sweden as every 200th person was raped there in 2015.  (every 34651st in India). Based on this small research you have more chance to be raped in this four European countries than in India.  So I just raised the question. Is India really dangerous and Europe safe? Do we really need to worry more about people who visit the Asian country than the ones who go on vacation to Sweden?

I found the details mentioned above from official publications that you can also check with the link of the side below this text:

http://www.france24.com/en/20150811-reported-rapes-france-jump-18-five-years

http://www.aljazeera.com/news/2016/08/india-34000-cases-rape-reported-2015-160831140518208.html

https://www.thelocal.se/20170112/swedens-2016-crime-stats-analyzed


  • 0

Why India?

Category : Interesting story

One year ago, I have just arrived from Portugal where I have spent 6 months as an exchange student. From this period I got more I have ever hoped: a lot of experiences, adventures, unforgettable minutes, hours and days. I visited more Portuguese islands and cities. However I liked traveling with my friends there, I loved the most when I could go for backpacking trips. I have never done this kind of trip before, so everything was amazed me.  Getting somewhere I have never been, getting lost in the city, letting yourself dependent on the local’s help and kindness, letting the things happen and being open to everything. That was the time I realized I want to travel, but not to the neighbourhood countries. I want to visit places where people live and think in a different way, get to know different cultures. I was always impressed by South America, but I was sure I will spend there more than just some months. That time I started to be interested in the conscious lifestyle which made a lot of changes in my life, mainly in terms of eating habits, the way of thinking, doing sports and treating myself. More specifically, I have been eating fruits and vegetables instead of eggs and meats, doing yoga instead of running, concentrating on the prevention instead of taking medicines.

I was increasingly interested in yoga as much as it became the part of my daily life. I did it every single day in the mornings and I was looking for the opportunity how I can do some extra practice. After I studied the philosophy behind the exercises, I realized I must travel to the motherland of yoga, namely India.

From the moment of this realization, the first and only one goal was to save money for the flight ticket. That time I didn’t finish the university so I needed to go to classes for some hours every day. I was pretty sure I don’t want to spend the rest of my free time with working either as an administrator in the office or as a shop assistant in a mall. I tried out several student jobs but I didn’t really like none of them.

I wanted to get a job what I can really enjoy and I am not just doing it because of any compulsion or the money. In my every day’s life and also in AIESEC I really liked helping to others, supporting them and teaching something. Since I loved writing, reading and speaking in English, the English private classes seemed to be the most obvious. I just searched for whether I have the opportunity to advertise online. Well, I had. After some days, several people contacted me. At the beginnings, I had three students, but when the time was passing I got more, therefore I could buy  the ticket in January. I’m going to spend 2 months in India in the summer. It’s incredible. I couldn’t believe that. I cannot wait for it.

In the next months, I still needed to organize some stuff such as visa, vaccinations, accommodations and different events like volunteer job or yoga camp. The time passed very quickly and suddenly I was in Budapest Airport with the boarding card in my hands. I was scared and excited at the same time, but in particular, I was curious about everything.  If I cross into this gate, there is no way back. In some seconds I am going to enter to somewhere what I could not have even imagined how different, strange and amazing it is.

I was really happy to be succeed in it, however  this year was not always fun. Some days I was in the university from the morning till 4 in the afternoon, then I went to teach in one place at 6, then in another at 8. I got home after 10 when I could do only two things: taking a warm shower and going to the bed. Every day I noted down my daily incomes and expenses. It helped me a lot not to spend money for pointless and useless stuff. I collected the weekly promotion newspapers of the supermarkets, so I could buy the goods on the best prices. In every 2-3 weeks I took the saved money to my grandmother who was the best bank ever. She didn’t even take away from it, but increase the amount in some cases.

I believe that my story can be a message for everybody who thinks firstly traveling even outside of Europe is very expensive and impossible and secondly working is only possible in a company where you work for the boss’s profit and 500 Ft (1,5 euros) per an hour while you get only 30 minutes lunch break or not even that much. Of course, it’s just an example but so common in case of the student jobs as I see.  I am not willing to do things what I don’t want, is bad for me and piss me off. Based on this values anybody can travel who wants. The only one question is when your dreams come true.


  • 0

Change

Category : Interesting story

„The  only thing that is constant is change.” (Heraclitus)

My way of thinking, my behavior and my attitude were changed apparently overnight, which affect my environment. I clearly remember myself when three years ago I was waiting for my first exam period with full of curiosity. Then two years ago I lost my interest in the university, I thought that the knowledge doesn’t exist what I can’t get in practice, I felt it’s not useful and necessary to attend the classes, the exam period was really suffering for me. Last year in this time I have already known, that a life changing adventure was waiting for me in Portugal. Now as I’m looking back to this three years, I feel I can’t fit into the atmosphere of the university because of my huge personality changes.

It’s like I would jump from point A to B in a flash, but the truth is that it was an accurately planned process. Who planned it? Not me for sure. I believe that we were born to the earth because we have the task to do. We don’t know this task beforehand because it would be so easy.  We must find and fulfill it during our life.
What is my task?
I have no idea.
When will I find it?
I have no idea.

But I know one thing. Everybody steps into my life to teach something to me. Every life situation comes in order to improve me. Anywhere I go in the world it’s because I have a common task with those people, situations, and problems. The current economical and political situation, the standard of living and the educational and healthcare situation are not influencing my choice. The followings motivate me more. Culture and habits I’m interested in. Countries, where the way of thinking and habits of habitats are the closest to mine. Based on this I prefer two continents: South America and Asia. To be more concrete the two first place on my bucket list are Brazil and India.

Many people think that these countries are so far and so dangerous that even if I can save enough money for the flight ticket, I will definitely starve to death or somebody kills me on the first day. These people don’t understand me at all. I don’t go for sightseeing. I don’t want to go to India to take a look at the Taj Mahal, but to get to know the local people, their culture, habits, foods, daily lives, what they think about their country, women’s equality, marriage, birth, and reincarnation. I believe a journey like this contributes to my self-development. My goal is not ticking off another country on the list, but to shape my way of thinking through this experiences and to find my way in this life.

Every people before a big change gets a sign, which says: “Hellllooo, you  don’t live your life in a good way, stop for a while and rethink your life.” For example, these signs can be a transportation accident, what you survive,  a malignant tumor, a heart attack or any other healthcare disease. Those people who suffered from this diseases and had accidents says in many cases:

“I was lucky because I survived.”

“I was lucky because I got well.”

The fortune doesn’t exist. This kind of life situation is always a sign that you need to change something. Of course, it’s your choice. You can also decide that you want to change nothing, but I’m sure that you will get signs showing you that you are living your life in a wrong way. How many times have been hearing from any old lady, who her tumor has returned for three times or from a man who had a car accident for two times? Until you don’t admit that you arrived before changes, you will get signs again and again.

My case is not connected to any accident or disease. The life wasn’t so cruel with me. Perhaps the reason is that I felt subconsciously I need to change. In that time I used to eat cheeseburger and gyros all the time. I never cooked. There was a month when I didn’t use to eat any fruit. I used to hate the most of the vegetables, sleep just a bit and be always tired. I believed everything that I have heard without checking or calling into questions the information. I didn’t really use to have any opinion because my knowledge was insecure. In this life situation, I met somebody, who had a strongly determined opinion about all of those things we spoke with. We can call him Béla. Béla was spiritual. Béla didn’t eat meat. Béla was talking about those kinds of things what I have never heard about beforehand. For example, he asked me what I think about what’s the opposite of love. I didn’t know what to say for this question because earlier  I have never thought about this. He said: the fear. I didn’t understand. As I didn’t understand many things. After that, it still happened for several months. Despite that, I felt my life was changing, my habits were the same (cheeseburger, less fruit). Then I was traveling to Portugal where the things calmed down. Béla didn’t impact on me like before. But I changed a lot. I was not willing to follow the crowd during my Erasmus, I rather choose to live according to my rules and I have done what I wanted. After when I had come home the real changes started. It happened so fastly that I still don’t understand. I started to do yoga, concentrate on myself instead of the outside world, eat healthily, set my own values.

I feel that I am going in the right direction.