Author Archives: Lottispirit

  • 0

Let’s go to the party!!! But why?

Category : Traveling

When I started to share my stories,  I promised myself that I will share all the stories including the wrong ones. Now a kind of the wrong story is coming. Currently, I am living with 7 Erasmus students together.

You shouldn’t have illusions. Everybody knows why the majority of young people wants to go for Erasmus… because of the parties. That’s why my flatmates go out more times per week. Going to a club/pub is so popular for them. It means that they drink something at home till 1 am, after go somewhere and arrive back at 8-9 am. Sometimes I meet them in the morning because I often get up that time. I don’t have any problems with this kind of parties because I can sleep at night.

The house parties happen more rarely what they organize in the living room. There were two this kind of it so far. The second one was last weekend.  I tried to oversleep the first one a month ago, but this plan wasn’t successful. I changed the strategy now. I was thinking it’s not appropriate to judge something without giving a chance to them. I may like it. I went to the downstairs where the  Mexican girls live. I brought the glasses of palinka with me. We were talking. They drunk my palinka and I tasted their Mexican drink with mango. We felt good. I wished to stay there all night.

But we went to the upstairs.

Everybody just was standing and was speaking with their own friends. They didn’t want to get to know each other.  They weren’t smiling. They weren’t dancing but the music was so loud. I didn’t feel they enjoyed the party. The noise was so loud as well. I heard neither my voice nor other ones.

Then we went to a club, where I felt myself worst than at home. People didn’t pay attention to each other, stepped on my foot many times and strongly pushed me. They didn’t even say “desclupe” (excuse me) and “obrigado” (thank you). The boys looked at the girls as the lion does to his prey when he is so hungry.

The smoke hurt my eyes so much.

After some hours a Mexican girl felt sick. Gabi caught a cold and her voice was going. She wanted to go home. I grabbed the opportunity to take her home. In the entrance door, we just realized we didn’t have keys, rang many times but nobody opened the door. They must be sleeping at 4 am. I suggested to Gabi that we should find a warm place to stay because we were standing in the cold of early morning which was not that good for Gabi’s illness. We found a bank where it was warm enough. We spent there 2 hours until the others arrived.

Gabi calmed down. Her voice was coming back and she was grateful because I accompanied her. She didn’t understand why I am so calm. Actually, I also didn’t understand. I used to be in panic in similar situations and blamed everyone else for everything expect me. Now I felt I don’t have any problem. I am in a warm, calm place with Gabi who we didn’t really know each other so the chance was given to change it.

However mostly negative things happened with me, I didn’t consider it such a negative ones, rather I transformed it to positive. It was interesting to observe people. What they call “party” and “having fun”? Are they really feeling good? Are they really having fun? Is that good that they do things what they wouldn’t do it without the influence of alcohol or they are lying all day because of the hangover? Does it really worth for some pleasant hours? Or do they just live their life according to the social expectations because they think there is no other choice?

I tell you a secret. You always have another choice. We can always decide that we don’t want to do the same things what others do. We don’t need to follow the crowd just because that’s the expectation. The time is passing so fastly to not to do things what we really wouldn’t like.


  • 0

Bulizzunk! De miért???

Amikor elkezdtem megosztani a történeteimet csak egy dolgot fogadtam meg. Őszinte leszek akkor is ha kellemetlen, rossz élmények érnek. Most egy ilyen történet következik.

Jelenleg 7 korombeli erasmusos diákkal élek együtt. Fiúk, lányok vegyesen.

Nincsenek illúzióim. A többség a bulik miatt jött erasmusra.

Ennek megfelelően heti 4-5 alkalommal buliznak a lakótársaim. Szerencsémre gyakoribbak a kijárós bulik, ami azt jelenti, hogy 1-ig itthon “melegítenek”, ezután elindulnak és reggel 8-9 környékén jönnek haza. Ilyenkor gyakran találkozunk, mert ekkor szoktam reggelizni. Ezekkel a bulikkal semmi gondom nincs, az éjszaka nagy részében aludhatok.

Ritkábbak a házibulik, amit természetesen a nappaliba szerveznek. Ilyenből eddig kettő volt.

Az előző hétvégén volt a második. Az elsőt – egy hónappal ezelőtt – megpróbáltam átaludni. Sikertelenül.

Most stratégiát váltottam. Úgy gondoltam, hogy nem helyes az, hogy elítélek valamit anélkül, hogy adtam volna neki egy esélyt. Még az is lehet, hogy tetszeni fog – gondoltam akkor.

Lementem a mexikói lányokhoz, akik eggyel alattunk laknak. Levittem a kis pálinkás üvegeimet, amit még otthonról hoztam. Beszélgettünk. Ők megkóstolták a pálinkát, én pedig a mangós mexikói italukat. Jó volt a hangulat. Jól elvoltunk. Legszívesebben ott maradtam volna egész este.

Felmentünk.

Mindenki csak állt és a saját barátaival beszélgetett. Nem ismerkedtek az emberek. Nem mosolyogtak. Nem táncoltak, pedig üvöltött a zene. Nem látszott rajtuk, hogy élveznék, hogy itt vannak.

Nagy volt a hangzavar. A saját hangomat nem hallottam nemhogy a másikét.

Berekedtem.

Ezután elmentünk egy club-ba, ahol számomra még elkeserítőbb volt a helyzet.

Nem figyeltek egymásra az emberek. Számtalanszor ráléptek a lábamra és meglöktek. Ott már nem hangzott el egy “desculpe” (elnézést) vagy egy “obrigado” (köszönöm).

A fiúk úgy néztek a lányokra mint az oroszlán a zsákmányára, amikor már nagyon éhes.

A cigi füstje csípte a szememet.

Szerencsémre pár óra múlva az egyik mexikói lány beteg lett. Megfázott és elment a hangja. Haza akart menni. Megragadtam az alkalmat és vele mentem. A bejárati ajtóban derült ki, hogy egyikünknek sincs kulcsa. Csengettünk többször is, de akik otthon maradtak nem nyitottak ajtót. Valószínűleg hajnal 4-kor már aludtak.

Azt tanácsoltam Gabi-nak, hogy keressünk valami meleg helyet, ugyanis az ő betegségének nem igazán tett az jót, hogy egy helyben álltunk a hajnali hidegben. Találtunk egy bankot, ahol jó meleg volt. Bementünk. Majd ott töltöttünk 2 órát, amíg a többiek hazajöttek.

Gabi megnyugodott. Visszajött a hangja és hálás volt, amiért hazakísértem. Nem értette, hogy mért vagyok ilyen nyugodt. Igazából én sem értettem. Régen hasonló helyzetekben pánikoltam, stresszeltem és mindenkit okoltam magamon kívül a történtek miatt.

Most úgy gondoltam, hogy semmi probléma nincs.

Egy meleg, csendes helyen vagyok Gabival, akivel nem igazán ismerjük egymást. Kaptunk 2 órát a sorstól, hogy ez változzon és olyan jót beszélgettünk, hogy azt éreztem, ezért a két óráért megérte ébren maradnom ezen az éjszakán.

Bár szinte csak negatív dolgok történtek velem, nem annak éltem meg, hanem nagyonis pozitívnak. Érdekes volt megfigyelni az embereket. Hogy mit neveznek bulinak, szórakozásnak? Tényleg jól érzik magukat? Tényleg szórakoznak? Jó az ha az alkoholos befolyásoltság alatt olyanokat tesznek, amiket egyébként nem tennének? Jó másnap egész nap fetrengeni pár kellemesnek tűnő óráért cserébe? Vagy csak a társadalomi elvárásoknak próbálnak megfelelni, mert úgy gondolják hogy nincs más választásuk???

DEE!!! Mindig van más választás. Mindig dönthetünk úgy hogy nem megyünk a tömeggel. Nem állunk be a sorba csak azért mert mások azt várják el tőlünk. Nagyon gyorsan megy az idő, ahhoz, hogy olyan dolgokat tegyünk, amit valójában nem szeretnénk.

 


  • 0

Portuguese Easter

Category : Traveling

Easter means family, peace and calm to me. Sometimes it’s good to break from the everyday’s routine and calm down a bit. That’s why I have always visited my family for Christmas and Easter. This was the first Easter what I spent far from them. I was wondering how strange will be this holiday like this when I got a message that goes like this: the Erasmus students have the opportunity to spend the Easter with a Portuguese family. For me, it was obviously to apply for this program.

Everything happened very quickly and in some days Catarina contacted me. She lives with her family in Parades. It’s a small city 30 km far away from Porto. They call it the “middle of nowhere” but actually I think it’s not as small as they believe.

The Easter accurately starts at 9 am. Everybody came together to a room and we were waiting for somebody.  This time I didn’t know who and what we will do. Then suddenly some people wearing white clothes appeared in order to go along all the houses in the city, say a poem, take a big cross what we needed to kiss. After that, we went further to the next relative’s house where we have done the same. I really liked this tradition, because it’s not about eating or spending money for expensive presents, rather it’s something that just people is needed who are opened for old traditions.

Then everybody went back to their own house to have breakfast. We didn’t eat that much because we had already known a big lunch was waiting for us. When we arrived the grandmother’s house we have realized we were right. There were many many foods: rabbit, lamb, pig and chicken. I could also choose from a huge variety of desserts.

The relative consists of 32 people. Even though they were so different, one thing was the same. All of them showed the curiosity to me, my country and culture. The men were interested in Puskás and football European Championship, the women asked me about the national foods. I also taught them some Hungarian words.

The rest of the day we visited the churches and a mass nearby the city and had dinner. After it, Catarina’s mother invited me and my family for a lunch (my parents and my sister are going to visit me in some weeks), packed some cakes and took me home.

I cannot express with words how wonderful, hospitable and warm- hearted the Portuguese people are. They were so trustful and opened to me. They told me a lot of stories about Portugal, the cultures, traditions etc.. Most probably I would never know these things if I hadn’t visited them. I think taking part in Erasmus project and choosing Portugal were one of the best decision of my life.


  • 0

Portugál húsvét

Category : Traveling

Számomra a húsvét a családot, a békét és a nyugalmat jelenti. Azt, hogy pár napra elfelejthetem a mindennapi dolgokat. Éppen ezért karácsonykor és húsvétkor mindig hazamentem.

Ez az első olyan húsvét, amit a családomtól távol töltök. Épp azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa lesz ez, amikor kaptam egy üzenetet, hogy az erasmusos diákoknak lehetőségük van a húsvétot egy portugál családnál tölteni, így kerültem kapcsolatba Caterina-val.

Ő és a családja 30 km-re lakik Portótól egy pici városban, Paredes-ben. Az utcájukban 6 ház van, amikben csak rokonok laknak. Ők a semmi közepének hívják.

Pontban 9-kor kezdődik náluk a húsvét. Az egész rokonság összejön egy szobába, majd fehérruhás fiúk, lányok járják végig a házakat és verset mondanak, körbevisznek egy nagy keresztet, amit mindenkinek meg kell csókolnia. Ezután átmentünk a következő rokonhoz, ahol ugyanez volt a forgatókönyv. Nagyon tetszett, hogy ez a hagyomány nem az evésről, az ajándékozásról és a pénzről szól, hanem valami olyasmi amihez semmi más nem kell csak a hagyományok ápolására nyitott emberek.

Ezután mindenki hazament, ahol megreggeliztünk. Nem ettünk sokat, mert tudtuk, hogy nagy ebéd vár ránk. Majd átmentünk a nagyszülők házához, ahol valóban rengeteg étel volt. Nyúl, bárány, borjú, disznó és csirke. A desszert legalább ilyen változatos volt.

A rokonság 32 főből áll. 32 nagyon különböző ember. Egy valami azonban közös volt bennük. Mindenki nagyon kíváncsi volt rám. Nem győztem válaszolni a kérdésekre. A férfiakat leginkább Puskás és a foci EB, a nőket pedig a nemzeti ételek érdekeltek. Majd magyar szavakat tanítottam nekik.

A nap hátralévő részében megnéztük a környékbeli templomokat, egy misét és megvacsoráztunk. A vacsora után Catarina anyukája meghívott minket ebédre, ugyanis a szüleim és a tesóm 1 hét múlva meglátogatnak Portóban, majd sütit csomagolt nekem és utána hazavittek.

Szavakkal nem tudom kifejezni azt, hogy milyen melegszívű, vendégszerető, kedves emberek a portugálok. Bizalom és nyitottság árad belőlük. Rengeteg olyan dolgot tudtam meg Portugáliáról, amit lehet soha nem tudtam volna meg, ha nem látogatok el hozzájuk. Azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erasmusra és most azt érzem, hogy nem akarok hazamenni.

 


  • 0

Meeting in Porto

 

I have been living in Porto for two months, but I have never met with any Hungarians here. According to my coordinator, only two Hungarians studied here from my university, one is in 2013  and the other one is before 2010 but he doesn’t  even remember the date. Most of them go to Lisbon because it’s easily accessible by direct flight from Budapest. Porto is 3 hours far away from Lisbon. But I’m sure it worth to visit here.

I met several people from different countries. When we introduced ourselves one of the first questions was always the same: Where are you from? I can separate people according to their reactions to where am I from. The first group of people has already visited Budapest, so they know where the country is situated, what is our mother tongue and that the capital city is so nice. The words of “szia” (hello) and “köszönöm” (thank you) are also familiar for some of those people.  The second group of people always asked if we speak English as a mother tongue. I answer that of course not: in our own language, in Hungarian. Most probably these people don’t know Hungary geographically.

Today I went to a bookstore. I like reading and I understand more and more in Portuguese, so it was the time to visit one. It was a so cozy place, maybe it’s because they used candles instead of the lamp that’s why the light was so low. There were benches around, where old ladies were reading. I went to one of the shelves to take a book off.

I couldn’t believe my eyes when I looked at the name of the author of that book I was holding in my hand: Csáth Géza and I took a look at the word of “hungaro” (Hungarian).

OMG, it’s a Hungarian book in Porto, where there is no any Hungarian soul, I didn’t even hear any Hungarian word while walking on the street and NOW here is a book from a Hungarian author. I didn’t believe it. If it had cost 200 euros, I would also buy it, but it was just 10 euros. Wonderful.

Miracles are really happening, we are experiencing it every day. Sometimes because of the every day’s stress, we are able to forget that how wonderful the life is. Currently I notice it because  my life is peaceful without stress and I’m happy when the cute old lady enthusiastically gives me my daily strawberry portion at 7 pm in the grocery as I would be the British Queen, when I get a gift in a confectionary, just because I spent there two hours and therefore they are so thankful and when I visit Braga, where a local boy showed me the city by his car, invites me for lunch and doesn’t expect anything in return. Noticing these small things help you to live happily in hard life situations as well. Because of the happenings of today, I decided to create a blog and start to share my stories.


  • 0

Portói találka

Már lassan két hónapja élek Portóban de magyarral még nem találkoztam. A koordinátorom szerint 2013-ban volt itt utoljára magyar, meg még valamikor 2010 előtt, de már az évszámra sem emlékezett. Csodálkozott is, hogy én hogy keveredtem ide.

A magyarok csak Lisszabonig mennek. Portó még 3 óra vonattal. Szerintem megéri. Nekem mindenképpen.

Sajnos magyar turistákkal sem találkoztam.

Ha szóba kerül, hogy Magyarországról jöttem az embereket reakció alapján két csoportba lehet osztani. Az egyik csoport már járt Budapesten, így tudják hogy hol terül el az országunk, hogy magyar az anyanyelvünk és hogy Budapest nagyon szép. Néhányukat még egy ‘szia’ vagy egy ‘köszönöm’ hallatán is ismerős érzés fogja el. De ez már ritkább. A második csoportnak az első kérdése, hogy mi milyen nyelven beszélünk, angolul. Erre csak annyit szoktam mondani büszkén, hogy nem, természetesen saját nyelvünk van. Feltételezem, hogy ezek az emberek földrajzilag sem nagyon ismerik Magyarországot.

Ma voltam egy könyvesboltba. Szeretek olvasni és egyre többet értek portugálul, így úgy gondoltam, hogy eljött az ideje, hogy betérjek egybe. Nagyon barátságos kis hely volt, talán azért is mert lámpa helyett gyertyával világítottak, ezért alig-alig volt fény. Körbe padok voltak, ahol ősz hajú nénik olvastak. Odamentem az egyik polchoz és kivettem a legfelső könyvet. Nem hittem a szememnek, amikor ezt a feliratot láttam: CSÁTH GÉZA, majd a húngaro szóra néztem.

Úristen, ez egy MAGYAR könyv. Portóban. Ahol egy magyar lélek sincs. Egy magyar szót nem hallottam. És most itt tartok a kezemben egy könyvet, egy magyar íróról. Nem hittem el.

Ha 200 euróba került volna, akkor is megvettem volna, de “csak” 10 euró volt 😀 Csodálatos.

Csodák léteznek. Minden nap átéljük, csak nem tudunk róla. A mókuskerék, a mindennapi stressz elfeledteti velünk, hogy milyen csodálatos az élet. Talán azért veszem észre, mert nem vagyok mókuskerékben, békés, stresszmentes életet élek és boldog vagyok, amikor a sarki zöldséges néni este 7-kor olyan lelkesen szedi ki a napi eperadagomat, mintha én lennék az angol királynő, amikor a cukrászdába ajándék sütit kapok, csak azért mert 2 órát töltöttem ott és hálásak, hogy őket választottam és amikor ellátogatok egy kisvárosba ahol egy helyi fiú meghív ebédre, a saját autójával megmutatja a várost és nem vár cserébe semmit.

Ezek azok a dolgok, amikre figyelve elviselhetőbbé teszik az életet, még a nehéz időszakokban is. A mai nap hatására kezdek el blogot írni és megosztani, hogy miért is érdemes kilépni a négy fal közül és megnézni hogy mi van máshol.


  • 0

The first impression

Category : Traveling

I’m lucky.

I could experience how two Portuguese families live both in their everyday life and during the holiday. They are so different, however, have one common thing. They were waiting for me with love, interest, and trust.

I’m lucky.

My family pattern impacts on my personality, the way of thinking and the first thoughts when I hear the word of ‘family’. When I was a child, I had lived in a safe surrounding, had everything I used to need. Now as a young adult when I visit my family in my hometown I feel the same.

These Portuguese families are like mine that’s why they keep a mirror to me. They are working on the same values. It’s so interesting that the structure of these families is also the same: two girls. The older one is like me who is opened to the world, wants to travel, is interested in the different cultures. The smaller one is like my sister who feels herself better in a familiar surrounding.

3 days in Lisbon:

My first impression is connected to a family who lives in Lisbon. I found Venie in the side of Couchsurfing. At first sight, she doesn’t seem nice to me, but anyway I wanted to try Couchsurfing so I contacted her and we had decided I stayed 3 days in Venie’s family before I went to Porto.

She lives on the outskirts of the city, – as she said – in the middle of the ghetto. She lives with her mother, sister, and grandmother in a flat with two small rooms. They also have two dogs. Before I arrived five puppies had been just born. They usually stayed on the carpet in the bathroom, so taking a shower was not that easy. Leading the dogs out was a longer process than taking a shower.

After I had arrived at their home, I got a big surprise. Suddenly they had turned the light off and started to sing the “Happy Birthday” (because I had my birthday that day). Venie’s mother cooked a muffin and put a small pink candle in the middle of it. It was the first time when I have felt how hospitable and kind the Portuguese people are.

The mother was a cleaning lady. I don’t think the grandmother got so much money as a pension. The girls worked in a hotel. It can be a poor family – I thought that time.

After some days I had just realized how rich are they. Every afternoon when everybody arrived home, went to the living room and were talking about what happened in that day. They totally concentrated to each other and didn’t pay attention to their mobile or TV. However I didn’t understand what they said, I felt they were really hearing themselves. After this, I was wondering how many families concentrate to each other that much and is it possible to the wealthy families as well or you need to be poor financially for that.

(You can find the continue of this story in another article called Portuguese Easter. )


  • 0

Első benyomás

Category : Traveling

Szerencsés vagyok.

Már két portugál család is befogadott, bár nagyon különböznek minden tekintetben, egy valami viszont közös bennük. Szeretettel, érdeklődéssel és bizalommal fordultak felém. Összehasonlítani nem szeretném őket. Nem is lehet.

Szerencsés vagyok.

Egy olyan családból jövök, ahol érték az egység, ahova bármikor hazamehetek, ahol hangosak az ünnepek, ahol ha megkérdezik hogy vagyok bármit mondhatok, ahol támogatnak bármibe belekezdek.

Ezek a családok tükröt tartanak nekem. Ugyanazon értékrend szerint működnek. Érdekes, hogy még összetételében is hasonlít az enyémhez. Két lány. A nagyobbikban magamat, a kisebbikben pedig tesómat vélem felfedezni. A nagyobbik nyitott a világ felé, szeretne utazni, érdeklődik a különböző kultúrák iránt. A kisebbik jobban érzi magát otthon a saját társaságában.

3 nap Lisszabonban:

Első portugál élményeim egy lisszaboni családhoz kötődik.

Vanie-re a couchsurfing oldalon találtam rá. Első ránézésre nem volt szimpatikus, de mindenképpen ki akartam próbálni a kanapészörföt, úgyhogy felvettem vele a kapcsolatot és megbeszéltük, hogy pár napot ott töltök nála, mielőtt Portóba utaznék.

Lisszabon legszélén lakik – ahogy ők nevezik – a gettó közepén. Egy 2 szobás kis lakásban laknak négyen: anyuka, mama és a két lány. Két kutyájuk van, akiknek pont akkor születtek meg a kiskutyáik, szám szerint 5 kis fekete eb. A “házuk” a fürdőszobaszőnyeg volt, úgyhogy a zuhanyzás nem volt egyszerű. Több idő volt kiterelni a 7 kutyát a fürdőszobából mint lezuhanyozni

Pár perccel az érkezésünk után nagy meglepetésben volt részem. Hirtelen lekapcsolták a villanyt és elkezdték énekelni a Happy Birthday-t (ugyanis aznap volt a szülinapom). Az anyukája sütött nekem muffint amibe egy rózsaszín gyertya volt beleszúrva. Akkor éreztem először, hogy milyen kedvesek és vendégszeretőek a portugálok.

Az anyuka takarítani jár. A nagymama nem kaphat sok nyugdíjat, a lányok pedig hotelekbe járnak dolgozni. Mindig azt ami éppen akad: fűnyírás, mosogatás, medencepucolás, ágyneműhúzás. Ez egy szegény család, gondoltam akkor.

Pár nap múlva rájöttem, hogy milyen gazdagok is ők. Minden este amikor már mindenki hazaért beülnek a nappaliba, kikapcsolják a TV-t és megbeszélik, hogy mi történt aznap. Ez kb. 2-3 órás időtöltés. A lányok nem nyomkodják közben a telefonjukat, nem csinálnak semmi mást, csak figyelnek a másikra. Bár nem értettem, hogy mit mondanak, éreztem, hogy nemcsak meghallgatják egymást hanem meg is hallják, ami nagy különbség.

Ezután elgondolkodtam, hogy vajon hány család figyel ennyire egymásra, ehhez pénzügyileg szegénynek kell lenni vagy jobb módú családokban is működhet.

(A történet folytatását a Portugál húsvét blogbejegyzésben találjátok)


  • 0

Everything happens for reason

Category : Interesting story

 I have always wanted to travel. When I was a child I always wanted to go somewhere, no matter where. I often slept either in my cousins or my friends. I preferred the changes. I was not able to stay in one place for a long time. Nonetheless, I was living in a bubble in a small city for 19 years until I left the grammar school. The grammar school is situated 200 meters far from my home, so I didn’t even have to move a lot to reach it, however, I wanted to do it. Every day was the same. I woke at 7 am, went to the school, arrived home at 3 pm, did my homework, watched the TV and listened to music and later on I went to the bed. Every weekday from Monday to Friday was the same.

I was sure that something was not going on the right way. I felt the desire for things to change. That’s why I knew there was no chance to choose a university nearby my hometown, however, my family wanted me to do that.

I moved to the capital city to Budapest.

I joined a student organization called AIESEC. I have worked there for 2 years, which was one of the most beautiful part of my life. I’ve improved and changed a lot, but I felt I need some change again. With the help of AIESEC, I could go to an international conference which was organized in Porto, Portugal. I was impressed by the city however, I couldn’t see a lot from it. It was like finding my second hometown that’s why I decided I will go back there one day.

Only half a year passed and I applied for ERASMUS. I choose Lisbon because there was no university in Porto on the list of possibilities, but I was sure that my destination will be Portugal. That’s why this time I started to study Portuguese.  I was scared when I got to inform that the university in Lisbon doesn’t reply to my coordinator’s messages. She told me that there is a new partnership with a Portuguese school called ISMAI. It’s situated in Maia, some kilometer far from Porto. I couldn’t believe it. I can go to that city where I really wanted. I felt like the magic is happening in front of my eyes all the time. That’s the story how I could live in this wonderful city which has changed my life. I’m sure that it happened for reason and I found another part of my soul there.


  • 0

Minden okkal törénik

Category : Interesting story

Nem is tudom hol kezdjem.

Mindig is utazni akartam. Amikor kicsi voltam, mindig menni akartam. Vagy mamánál akartam aludni, vagy unokatesómnál vagy a barátnőmnél. Mindig szerettem a változást. Nem tudtam megmaradni egy helyen sok ideig. Ennek ellenére 19 éves koromig burokba zárva éltem. Általános iskolába és középiskolába is egy kisvárosba jártam. A középiskola 200 méterre volt az otthonomtól. Minden napom ugyanúgy nézett ki. Reggel felkeltem, fél8-ra bementem az iskolába, fél 3-ra hazaértem, megtanultam, megcsináltam a házit, este lefeküdtem és másnap kezdődött minden előről.

Éreztem, hogy valami nem oké. Ennél nagyobbnak kell lennie a világnak. Ezért nem volt rá esély hogy környékbeli főiskolát választok, akármennyire is szerette volna a környezetem.

Elkerültem Pestre.

Csatlakoztam egy nemzetközi szervezethez, az AIESEC-hez. 2 éven át tevékenykedtem, ami életem eddigi legszebb időszaka volt. Nagyon sok mindent csináltam, rengeteget kaptam és adtam magamból. Csodálatos két év volt, de éreztem, hogy változás kell. Megint.

Az AIESEC segítségével sikerült eljutnom egy nemzetközi konferenciára Portóba. Sokat a városból nem láttam, de amit igen az nagyon megmaradt az emlékeimben. Tudtam, hogy vissza kell jönnöm, mert ez egy nekem való hely.

Fél év múlva jelentkeztem erasmusra Lisszabonba. Ekkor már elkezdtem portugált tanulni. Biztos volt, hogy az úti cél nem lehet más csakis Portugália. A listán nem volt portói iskola. A sors fintora, hogy az egyetlen portugál iskola, aki visszaírt a kapcsolattartómnak Maia-ban található, néhány km-re Portótól. Így élhetek most ebben a csodálatos városban.

Biztos vagyok benne, hogy a dolgok okkal történnek. Nem véletlenül sodort ide az élet. A változás jó dolog, csak hagyni kell, hogy megtörténjen 🙂