Miért éppen India?

Egy évvel ezelőtt jöttem haza Portugáliából. A fél éves Erasmus programtól többet kaptam, mint amit legszebb álmaimban reméltem. Számtalan élményt, barátságot, felejthetetlen perceket, órákat és napokat. Több portugál szigetre és városba is ellátogattam. Bár az ottani barátaimmal is szerettem utazni, az az érzés nyűgözött le leginkább, amikor egyedül, egy hátizsákkal vágtam neki az ismeretlennek. Ilyen élményem nem volt korábban. Megérkezni valahová, ahol még sosem jártam, eltévedni a városi forgatagban, a helyiek segítőkészségére és kedvességére támaszkodni, mindenre nyitottnak lenni és hagyni hogy a napok csak úgy folyjanak a saját medrükben. Imádtam ezeket a napokat. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy utazni akarok. De nem Európában. El akarok látogatni olyan országokba, ahol az emberek máshogyan élnek és gondolkodnak, megismerni olyan kultúrákat, amik különböznek az enyémtől. Dél-Amerika mindig is vonzott, de úgy éreztem és most is úgy érzem, hogy ott több időt szeretnék tölteni egy-két hónapnál. Akkoriban kezdett el érdekelni a tudatos életmód, amely megannyi változást idézett elő bennem. Tojás helyett avokádó, hús helyett zöldség, futás helyett jóga, gyógyszer helyett megelőzés és magamra figyelés.

A jóga egyre inkább kezdett érdekelni, olyannyira, hogy a mindennapjaim részévé vált. Minden reggelemet jógával indítottam és kerestem a lehetőséget, hová tudnék eljárni plusz órákra. Amikor egyre inkább beleástam magam a filozófiájába is, akkor jött a felismerés, hogy a jóga őshazájába, Indiába szeretnék utazni.

Onnantól kezdve az volt az elsődleges és egyetlen cél, hogy összegyűjtsem a pénzt a repülőjegyre. Akkoriban még jócskán volt hátra az egyetemből, így tudtam, hogy szeptembertől a napjaim nagy részét ez fogja kitölteni. Abban biztos voltam, hogy a maradék szabadidőmet nem akarom egy irodába zárva adminisztrációval, vagy plazákban ruhák hajtogatásával tölteni. Csináltam már sokféle diákmunkát, de egyik sem nyerte el a tetszésemet.

Olyan munkát szerettem volna végezni, amit élvezek és nem kényszerből, nem csak a pénz miatt csinálom. Rájöttem, hogy az AIESEC-ben is és korábban is akkor éreztem a legjobban magam, amikor segíthettem másoknak, támogathattam őket, megtaníthattam nekik valamit. Mivel imádtam angolul írni, olvasni és beszélni, az angol korrepetálás tűnt a legkézenfekvőbbnek. Gyorsan rákerestem, hogy az interneten van-e lehetőség hirdetni. Hát volt. Pár nap múlva már többen meg is kerestek. Kezdetben 3 tanítványom volt, ami az év során bővült, így januárra össze is gyűlt a pénz a Budapest-Bombay repülőjegyre. Nyáron két hónapot Indiába fogok tölteni. HURRRRRÁÁÁÁÁ!!! Már alig vártam.

A következő hónapokban vízumot, oltást, szállásokat és különböző programokat intéztem. Például egy hetes jógatábort és önkéntes munkát. Ezeknek a szervezése nagyon simán ment. Olyan gyorsan elment ez a pár hónap, hogy egy szempillantás alatt a Ferihegyi Repülőtéren találtam magam kezemben a beszállókártyával, félelemmel, izgalommal de leginkább kíváncsi várakozással. Ha átlépek azon a kapun, már nincs visszaút. Belépek egy olyan világba, amit akkor még elképzelni nem tudtam, hogy mennyire más, mennyire fura és mennyire csodálatos.

Ennek a közel egy évnek, amíg összegyűjtöttem a pénzt nem volt minden perce móka és kacagás. Volt olyan nap, amikor délután 4-ig suliba voltam, aztán 6-ra mentem az egyik tanítványomhoz, 8-ra a másikhoz. Este 10-re nagy nehezen hazaestem. Ilyenkor már csak két dolog foglalkoztatott: egy jó meleg zuhany és a puha ágyikóm. A bevételeimet és a kiadásaimat minden nap vezettem, ami segített abban, hogy ne költsek értelmetlen és hasztalan dolgokra. Sokszor volt olyan hogy összegyűjtöttem a különböző üzletek heti akciós újságait, így a lehető legolcsóbban meg tudtam venni, amire szükségem volt. Az megtakarított pénzemet 2-3 hetente hazavittem mamámhoz, aki a legjobb banknak bizonyult. Nemhogy elvett, még gyarapította is a pénzösszeget.

Úgy gondolom, hogy az én történetem egy üzenet lehet azoknak, akik azt hiszik, hogy utazni akár Európán kívül drága, így lehetetlen, dolgozni pedig csak olyan helyen lehet, ahol a szemét főnök profitjáért és 500 Ft-os órabérért robotolsz és fél óra ebédszünetet vagy még annyit sem kapsz. Persze ez egy sarkított példa, de azt látom, hogy manapság nagyon jellemző a diákmunkákra. Én nem csinálok olyat, amit nem akarok, ami lehúz, ami kikészít és ami feleslegesen veszi el a szabadidőmet. Ezen elvek mentén bárki más is el tud indulni, aki utazni szeretne. Csak idő kérdése, hogy mikor válik valósággá, ami ma még csak álom.