Stoppal haza

2017 április 28. péntek, reggel 8 óra. Éppen az ágyamban fekszem és, azon gondolkodom, hogy mi csináljak hétvégén. Nincs kedvem hazamenni, nincs kedvem Pesten maradni. Nincs kedvem pihenni.  Nincs kedvem tanulni. Nincs kedvem írni, most mégis írok. Utazni akarok. MOST RÖGTÖN.

Ekkor eszembe jutott, amikor Madeirán a reptérről Funchal városa felé kezdtem sétálni az autópálya mellett, csak azért, mert túl drágának találtam a reptéri transzfert. A 25 km-es táv első km-e után éreztem, hogy ez a terv egy 20 kilós bőröndöt magam után húzva papucsban csoszogva nem biztos, hogy megvalósítható. Arra gondoltam, hogy jól jönne egy kis segítség vagy valami csodapor, amivel a szállásom elé tudok teleportálni. Abban a pillanatban lassított le mellettem egy autó és csodapor híján felajánlotta, hogy elvisz a szállásomig.

Most is valami ilyesmire vágytam; nekiindulni az ismeretlennek, úgy hogy nem tudom mi fog történni. Ezt is tettem: elhatároztam, hogy hazastoppolok Mezőkövesdre. A napi teendőim után vettem 3 banánt és 2 almát, hogyha bármi történne azért ne haljak éhen. Metróval elmentem a Mexikó útig, ahonnan elkezdem sétálni az autópáya felé. Időközben rákezdett szakadni az eső, ami nem éppen ideális stoppoláshoz. Tudtam, hogy az autópályáig nem mehetek ki, mert ott elvileg tilos ezt a tevékenységet űzni. Ezért beálltam egy buszmegálló mögé, ahol feltehetően lassabban közlekednek az autók. Majd a hüvelykujjamat felmutatva az a forgalommal szembe fordulva a járda szélén álltam a szakadó esőben. 5 perc elteltével az esőzés oly mértékben fokozódott, hogy jobbnak láttam egy picit szüneteltetni a dolgot, ezért a leültem a fedett buszmegálló padjára. Pár perc után ismét felálltam, amikor hirtelen a semmiből egy korombeli fiú közeledett felém. Először azt hittem, hogy ő is stoppolni akar, azonban csak csodálkozva annyit kérdezett, hogy mi csinálok itt egymagam. Válaszoltam neki, bár azt hittem ez egyértelmű. – Hazafelé tartok és  várom, hogy valaki felvegyen.
Nagyon szabadkozott, hogy ő sajnos pesti, de a határon belül bárhová el tud vinni. Tökéletesen elegendő. Az M3-as és M0-as autópálya találkozását választottam. Szívesen utaztam volna vele egészen Mezőkövesdig, mert nagyon jól elbeszélgettünk.
Miután kitett megkerültem a benzinkutat és kiálltam a parkoló mellé. Ez nagyon jó választásnak bizonyult, mert fél perc után lelassított mellettem egy autó. Két nagyon mai, felnyalt hajú fiú ült benne.

Merre mentek? – kérdeztem.
Attól függ mit tudsz nyújtani – hangzott a meglepő válasz.
Sajnos semmit. – Feleltem, majd továbbhajtottak.

Ezután az incidens után pár perccel megállt egy 20 éves fiú mellettem, aki a mogyoródi lehajtóig vitt el. Itt aztán nagyon nehéz volt stoppolni. Fél óráig álltam, de senki sem vett fel. Zsibbadt a kezem és kezdett sötétedni. Ez így nem lesz jó, mert nem haladok semerre, így úgy döntöttem elkezdek sétálni az autópálya mellett. Talán 15 métert tehettem meg, amikor lelassított mellettem egy kisbusz, akik Miskolcra mentek. Tökéletes. Jobb nem is lehetne. A 12 személyes kisbuszban 18 roma munkás tartott hazafelé. (Többen a csomagtartóban.) Viszont elől „véletlenül” még pont volt egy szabad hely. Egészen Mezőkövesd határáig vittek. Útközben sokat beszélgettünk, hiszen jócskán volt időnk.
Érdekes volt megismerni olyan embereket, akiknek különböző a világlátásunk, etnikai hovatartozásunk és lehetőségeink. Olyan értékekkel és tulajdonságokkal bírnak, ami tiszteletreméltó és becsülendő minden magyar ember számára. Céljuk nem kisebb, minthogy minden feltételt biztosítanak a családjuknak, hogy a gyerekeik olyan sportot űzhessenek amit szeretnének, olyan ruhákban járhassanak, ami tetszik nekik és később olyan pályát választhassanak, ami valóban érdekli őket. Ezért dolgoznak. Könnyű volt elhelyezkedniük, bár azért találkoznak diszkriminációval. (Ezt a szót először nem értették, de miután elmagyaráztam, nagyon hálásak voltak érte.)

Utam során ezek a párbeszédek hangzottak el legtöbbször:

Miért stoppolsz?
Mert nem akartam két órát semmittevéssel tölteni a vonaton.
Nem félsz? Nem. Aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. Inkább izgatott vagyok, mert nem tudtam mi(k) és ki(k) vár(nak) rám.
Ez nem veszélyes? Nem, amíg tudod hogy minden esemény a fejlődésedet szolgálja.
Ez normális dolog?
Mit jelent a normális? Lehet neked normális a főnököd által kiadott feladatokat elvégezni, annak érdekében, hogy a cég minél nagyobb profitot érjen el. Nekem nem az. Neked normális fejfájásra vagy álmatlanságra bevenni egy bogyót, azonban nekem nem az. Esetleg, hogy lakásra és autóra gyűjtesz, mert ez az élet rendje, azonban én ezt nem tartom normálisnak. Ez mind-mind annak a függvénye, hogy az eseményeket kinek a szemszögéből nézzük.