Változás

“Semmi sem állandó csak a változás maga.” (Hérakleitosz)

Látszólag villámcsapásszerűen változott meg a gondolkodásom, a viselkedésem és a hozzáállásom, ami hatással van a környezetemre. Pontosan emlékszem a három évvel ezelőtti Lottira, aki az első vizsgaidőszakát várta tele kíváncsisággal és bizonyítani akarással. Aztán két évvel ezelőtt már nem érdekelt az iskola, úgy gondoltam, hogy nincs olyan tudás amit a gyakorlatban nem tudok megszerezni, nem éreztem hasznosnak és szükségszerűnek, hogy bejárjak az órákra, szenvedés volt a vizsgaidőszak. Tavaly ilyenkor már tudtam, hogy másfél hónap múlva életem eddigi legnagyobb kalandja vár Portugáliában. Most pedig visszatekintve erre a három évre azt érzem, hogy már nem illek bele az egyetemi légkörbe a személyiségem óriási változása miatt.

Olyan mintha egyik pillanatról a másikra ugrottam volna A-ból B-be, pedig az igazság az hogy ez egy aprólékosan megtervezett folyamat része volt. Hogy ki tervezte? Hát nem én az biztos 😀 Hiszem, hogy azért születünk a földre, mert van egy feladatunk, amit el kell végeznünk. Ezt a feladatot nem tudjuk előre, hiszen akkor túl könnyű lenne. Ezt az életünk során kell megtalálnunk és elvégeznünk.

Hogy mi az én feladatom?
Fogalmam sincs.
Mikor fogom megtalálni?
Fogalmam sincs.

De egy valamit tudok. Minden ember azért lép be az életembe, hogy tanítson nekem valamit. Minden élethelyzet amivel szembekerülök azért jön, hogy fejlődjek. Bárhová, bármilyen országba megyek azért megyek, mert azokkal az emberekkel, szituációkkal és problémákkal dolgom van. A választásaimra nincsen hatással az ország aktuális gazdasági és politikai helyzete, a megélhetés színvonala, az oktatási és egészségügyi helyzet. Sokkal inkább az motivál, hogy mely ország kultúrája, szokásai érdekelnek, mely ország lakosainak gondolkodása és viselkedése áll a legközelebb az enyémhez. Ez alapján két kontinens jöhet szóba: Dél-Amerika és Ázsia. Konkrétabban a bakancslistám első két helyén Brazília és India áll. Köztük fontossági sorrend nincs.

Sokan azt hiszik, hogy ezek az országok már annyira messze vannak és annyira veszélyesek, hogyha össze is tudok spórolni elegendő pénzt a repülőjegyre akkor ott tutira éhen halok, ha nem ölnek meg az első nap. Ezek az emberek nem értik az alapvető motivációmat. Én nem városnézésre megyek. Nem azért akarok Indiába utazni, hogy megnézzem a Taj Mahal-t, hanem hogy megismerjem az ottani embereket, a kultúrájukat, a szokásaikat, az ételeiket, hogy hogyan telik egy napjuk, mit gondolnak az országukról, a nők egyenjogúságáról, a házasságról, a születésről, a halálról, a lélekvándorlásról. Hiszem, hogy egy ilyen utazás önfejlesztő hatású. Ezzel nem az a célom, hogy még egy országot kipipáljak a listán, hanem hogy formálja a gondolkodásomat és hogy megtaláljam a helyemet és a feladatomat ebben az életben.

Minden nagy változás előtt álló ember kap egy jelet, ami így szól: “Hallooo, valamit nem jól csinálsz, állj meg és kicsit értékeld át az életed.” Ilyen jel lehet például egy közlekedési baleset, amit túlélsz, egy rosszindulatú daganat, egy szívinfartus vagy bármilyen súlyosabb egészségügyi betegség. Ezen betegségeket és baleseteket elszenvedett emberektől gyakran hallom a következőket:

“Szerencsém volt, hogy túléltem.”

“Szerencsém volt, hogy meggyógyultam.”

Szerencse nem létezik. Egy ilyen élethelyzet mindig egy jel, hogy változtatnod kell. Persze dönthetsz úgy is, hogy nem változtatsz/változol, de akkor újra és újra jeleket fogsz kapni, hogy nem jól éled az életed. Hát hányszor hallunk arról, hogy Mari néninek harmadjára is kiújult a daganata vagy hogy Pista bácsi második alkalommal szenvedett autóbalesetet. Amíg nem érted meg, hogy változás előtt állsz, addig újra és újra jeleket fogsz kapni az élettől.

Az én helyzetem nem köthető egy balesethez vagy egy betegséghez. Velem nem volt ilyen kegyetlen az élet. Talán azért, mert tudat alatt éreztem, hogy változásra van szükségem. Akkoriban sajtburgereken és gyroson éltem. Sosem főztem. Volt olyan hónap, hogy nem ettem gyümölcsöt. A zöldségek nagy részét utáltam. Keveset aludtam. Mindig fáradt voltam. Mindent elhittem amit hallottam, anélkül, hogy utánanéztem volna vagy megkérdőjeleztem volna bármit is. Nem nagyon volt véleményem, mivel bizonytalan volt a tudásom. Egy ilyen élethelyzetben találkoztam valakivel, akinek sziklaszilárd véleménye volt mindenről. Nevezzük őt Bélának. Béla spirituális volt. Béla nem evett húst. Béla olyan dolgokról beszélt nekem, amikről előtte még sosem hallottam. Például megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok mi a szeretet ellenpólusa. Nem tudtam mit mondjak erre, mert előtte sosem gondolkodtam ezen. Azt mondta hogy a félelem. Nem értettem. Ahogy sokmindent nem értettem. Majd ez így ment még pár hónapig. Ugyanúgy hamburgeren éltem, Béla pedig próbált okítani több kevesebb sikerrel. Ezután utaztam el Portugáliába, ahol lenyugodtak a dolgok. Nem értek a Béla féle hatások. De már sokat változtam. Képtelen voltam beállni az erasmusos sorba, inkább a saját szabályaim szerint éltem, azt csináltam amihez kedvem volt. Majd amikor hazajöttem akkor indult az igazi változás. Ami pedig olyan hirtelen történt, hogy még ma sem értem. Elkezdtem jógázni, magamra figyelni a külvilág helyett, egészségesen táplálkozni, kialakítani a saját értékrendemet.

Érzem, hogy a helyes úton vagyok és azon haladok előre. Nekem ehhez egy találkozás kellett, de ez kizárólag az én történetem.